Kovászna

hivatalos honlapja


Orbán Balázs írta:

Kovászna fekvése, lakóinak száma, vásárai. Pokolsár. A vajnafalvi fürdők. A vajnafalvi oláhok, népjellem, öltözet, népünnepek, a szent Illésnapi leányválasztás, az oláhok lakadalma. A kovásznai székely lakadalom. Néppárbaj. A Kovászna vize. Vasbányák. Timsóhegy. Szélkapu. Pilis, Pest, Várhegy, az ottan levő várrom. Regék. Páké. Barátos. Czofalva, itt talált régiségek.

Kovászna*) a Kárpátok alatt oly hosszan nyulik el, hogy hosszusági kiterjedése fél mfdet teszen. Lakóinak száma meghaladja a 4000-et. Mint Orbai széknek főhelysége, postaállomás és nagyon látogatott heti és országos vásárokkal*

Kovásznának négy sokadalma va. Ezeknek hármát (Eufrosina, M. Magdolna és sz. Márton napit) 1840-ben Deák Tamás ügyvéd közbenjárására nyeri, s ekkor engedélyeztetik szombatnapi hetivására is, melyek igen látogatottak szoktak lenni. Van ezeken kivül egy negyedik sokadalma is, a Fülöp-napi ugynevezett „kendermagvásár” (mivel egyéb czikkek mellett igen sok kendermag árultatik ekkor). Ennek jövedelme a kovásznai református egyházközséget illeti. Ez legrégibb sokadalma Kovásznának, mely megvolt több századdal az ujabban nyertek előtt; hogy mikor engedélyeztetett, arra semmi okmányi felvilágositást nem kaphattam, ugy látszik, a református ecclesiának ahhoz való jogát százados használat szentesité. Kovászna az 1567. évi regestrumban mint igen tekintélyes helység 61 kapuval van bejegyezve.

A kovásznai ref. egyházközség birtokában van egy igen szép fedeles kehely, melynek oldalán minuskel betükkel ez van irva: "Hoc est corpus meum VI. XIII." A betűk idoma mutatja, hogy az a XV. században készült.) is bir, s mint ilyen arra van hivatva, hogy e fiuszék városává fejlődék ki, mely hivatása felé gyors léptekkel siet. emelkedésére az itt mind nagyobb mérvet öltő kereskedés mellett igen nagy befolyással vannak fürdői is, mert ezek teszik főleg nevezetessé Kovásznát. Számos ásványos forrásai között első helyen felemlitem piacza közepén felszökkenő azon csudás forrását, melyet Pokolsárnak neveznek.

E forrásnak jellegzőbb elnevezést alig kaphattak volna, mert az egy tombolva felfakadó vulcanicus forrás, mely helyét változtatva gyakran az egész falut elboritással fenyegtő kitolulással hánykódik, oly erővel, miszerint mederürét annyira kimélyiti, hogy minden évben több száz szekér kővel tömik meg; a mely tölteléket, mint valami sziklafaló szörnyeteg elnyeli vészesen tomboló sötét torkába. Néha oly bőségben rohan fel, hogy az egész piaczot elboritja, ilyenkor gőzoszlopok emelkednek ki s mázsás köveket lök magasra, s végre, midőn háborgó hullámazta lecsillapult, akkor oly tátongó töltsér marad ott, melyet alig tudnak betölteni. Egy áborgó vulcánnak töltsére az, de azért ez ijedelmes forrás mégis jótékony hatásu, elannyira, hogy a betegek messzi vidékekről ide sereglenek egészséget keresve az Acheron e félelmes öblében*).

De vanna Kovásznának ennél szelidebb jellemű fürdői is Vajnafalva nevet viselő felső felében; ezek igen kellemes, erősitőleg ható vasasfürdők. E mellett még előjönnek itt is az ugynevezett száraz gőzfürdők, melyek a torjai Büdös barlanggal egytermészetüek, s mutatják, hogy egy onnan idáig elnyulókéntelep vonul egész Háromszék alatt keresztül. Ezen gőzfürdők pedig nem egyebek, mint a földbe ásott 3–4 láb mélységü üregek, melyeknek oly kigőzölgése van, hogy belé hajolva, egy-két lélegzés a legerősebb embert is leszéditi, megfulasztja; azért ez üregek felülről lappancsokkal*) vannak ellátva, ezek nyilatánál egy nyak átmérőjével biró üreg van hagyva. A beteg akként ül be ezen légfürdőbe, hogy a lappancsokat leeresztve, feje künn marad, s ekként a vészes légkötől elzáratik; a bennlevő testet peig kellemes melegség és zsibbadás futja át, igen egyformán a Büdös kénbarlang hatásával, s gyakran a legveszélyesebb hüléseket és köszvényeket is gyökeresen meggyógyitja; hanem azért ezen a földből csak fővel kiálló patiensek nagyon eredtien néznek ki, olyanformán, mintha főkalodába bujtatták volna. Ily kigőzölgésü vészes talajon fekszik az egész Kovászna, elannyira, hogy pinczéibe, főként esős időkben nem lehet bemenni, lehajolni pedig halál veszedelme nélkül éppen nem, kutatásáról szó sem lehet, mert a vészes kigőzölgés – mint a lakosok doh-nak neveznek – megfojtaná a munkásokat.

Vajnafalva keleti részében oláhok laknak, a kik csak az utóbbi időkben települtek ide. E század elején csak néhány család lakottott, ma már a százat is meghaladja számuk. Földbirtokuk nem igen van, s annak szerzésére nem is vágynak, hanem inkább pásztorkodással, kereskedéssel és csempészettel foglalkoznak, s ezek folytán sok igen jómódú van köztük. E népség termetes és erőteljes, a nők között sok szép van, csakhogy nagyrészt mind pirositják magukat. Öltözetük igen festői; széles szegélyzetü, csipőn alól érő s fenn a mellnél négyszögüleg kivágott mellényt viselnek, mely vagy virágos nyomatu bársonyból, vagy más kiáltó szinü kelméből készül; erre ujjatlan prémes felöltőt vetnek panyókára. Fejökön a menyecskék fátyol-kendőt viselnek, a leányok csinált virágkoszorukkal ékitik azt. A férfiak gyüszüvel (széles bőröv) leszoritott hosszu ingbe, s pötyögős bő harisnyába (fehér nadrág) öltöznek. Én mindent elkövettem, hogy e népviseletet lefényképezhessem; nagy bajjal, ajándékigéretek mellett össze is hoztam egy csoportot, de midőn a gépet nekik irányoztam, mind szétfutottak. Eleget édesgettem vissza, de ők azt flelték, hogy meg vannak keresztelkedve, s lelküket nem adják az ördögnek. Tehát ördögi mesterségnek nézték ők az ártatlan fényképészetet. Megkisértettem lopva lerajzolni, de a hogy észrevettek, jajveszékelve futottak szét. Különben a leképezéstőli való félelem általános oláhainknál, s ez azon elterjedt előitéletes hiten alapszik, hogy az, kinek a képét leveszik, hamar meg fog halni.

A kovásznai népviselet képét nem mellékelhetvén, legalább leirását adom egy érdekes népünnepünknek, ez pedig a sz.-illésnapi leányválasztás és az ezzel kapcsolatos lakadalmazás.

A kovásznai oláhok férfiai nem igen szoktak otthon lenni, nagy részük a havasokon s benn a Dunafejedelemségekben pásztorkodik; sz. Illés napjára azonban, főleg a házasulandók mind haza takarodnak. A templomozás végeztével mind kigyülnek egy meghatározott helyre, leginkább valamely szép berekbe. A leányok czifrán felvirágozva, felszalagcsokrozva, s szépen kipirositva egyenként jelennek meg. Kinek már van szeretője, elébe siet, s kezén megfogva vezeti a gyülhelyre; kinek még nincsen szeretője, az maga léptet elő, s körbe sorakozva várja, mig bájai egy széptevőt hóditnak. midőn mind felgyültek, megszólal a zene, s mindenki választottjával tánczra kél és egész napon át mindig csakis azzal a egygyel tánczol, jelképezni akarván az ahhoz való hűséges ragaszkodást. Tánczaik kétfélék: a táras táncz, mikor nő férfival egybefogózva hol körben, hol csak helyben tipegve tánczol, és magánytáncz, mikor csakis a férfiak pásztorbotjaikkal tánczolnak, élénk ugrások és merész tagkanyargatásokkal kivitt tánczfigurákat vetve. Van még egy harmadik táncz, az ugynevezett „Hóra”, mikor fiak és leányok nagy kört alkotva lassu czammogással nyomkodják a földet a vad mogorva zene tactusai szerint. Mind e tánczok pedig a vigságnak és lelkesedésnek kevés kinyomatát adják, főként azért, mert a férfi se tánczközben, se azután nem beszélget választott leányával; némán tánczolnak, s azután némán ülnek egymás mellett. S mivel ez alkalommal csakis a házasjelöltek szoktak tánczolni, tehát itt valójában elmondhatni, hogy néma a szerelem.

Az ily komoly mulatozás három napig szokott tartani, harmadik nap estvéjén a legény barátaival, legtöbbször zenészektől kisérve, választottja házához megy s szállást kéret azon estvére; ha a leány elébe megy, tudatni, hogy szivesen látják, ez egyszersmind jele annak is, hogy kosarat nem fog kapni, mikor aztán az ünnepélyes kikérés és elmátkásodás is csakhamar megtörténik, s mivel a nyájaihoz visszavágyódónak sok veszteni való ideje nincsen, ezt rendszerint következő napon a lakadalom követi.

Reggel czifra csergékkel (szines pokróczok) felczifrázott szekeren, megindul a szintén felcziczomázott, felvirágozott két vőfély, s meghivják lakadalomra a rokonságot és ismerősöket. A vőlegény előlegesen egy nagy kalácsot és mézes pogácsát küld menyasszonyának. A násznép begyültével templomba menek, hol az esküvés megtörténik. Ekkor kezdődik a menyegzőnek legérdekesebb és leglovagiasabb része, a futtatási verseny. Ugyanis a menyasszony két jutalmat, egy szép selyemkendőt, kalácsot és mézes pálinkát tüz ki jutalmul a legjobb futtatónak. A versenytér többnyire az országut vagy egy szép egyenes térség, hová az egész násznép az uj párt követve, kiseregel. Kijelöltetik itt a versenybiztosok által a kiindulási pont és a czél; a lóháton megjelent legények felállanak egyenes vonalban, s adott jelre sebes vágtatva indulnak meg. Ki első ér a czélhoz, az nyeri a selyemkendőt, a második a kalácsot és mézespálinkát. ekkor elől a két győztes lovag a többi lovasoktól követve, győzelmi pompával vonul, kerülő uton, hogy a násznép megelőzhesse, a lakadalmi házhoz, utközben a nálok levő kulacsokból mindenkit, kivel találkoznak, megkinálnak, mit visszautasitni ildomtalanság lenne. Ujjongva, lövöldözve vonul be a lovasság a lakadalmas házhoz, hol a menyasszony egész ünnepélyességgel adja át jutalomdiját a nyerteeknek. Mit az asztalhoz ülés követ.

Illés-napi juhászlakodalom napjainkbanAz asztal a bőség szarujaként mindenben bővelkedik, s csaknem összeroskad a felrakott sok mézespálinka, kalács és más étel és ital-nemüek alatt. A lakoma étvágygerjesztő turón és pálinkán kezdődik, s rendszerint sültön végződik. A kinálkozás és étel-italra unszolás a talpon levő vőfélyek kötelessége, kiknek kulacsuk mindig telve van, s a hogy az üvegek ürülnek, azokat ujból megtöltik. Az ivás az üvegből egymásra, rendszerint szomszédaira tett köszöntés után történik. Asztal végénél a násznagy beszedi a menyasszonyi ajándékokat, mi gyolcsból, kendőkből, öltönyszövetekből és pénzből áll.Ezalatt az uj asszonyt bekontyolják s kezdetét veszi a menyasszonyi táncz. Ennek végeztével átadják a vőlegény ajándékát a menyasszony atyjának és anyjának, mi leginkább czifra varratos ingből áll, – ezt ők azonnal felhuzzák, s néhányat magok is fordulnak a tánczban.

Következő estve a násznagynál foly a mulatozás és táncz, miért ő háromszor benyujtott kilencz kalácsot kap.

Harmadik nap mega vőlegényi háznál mulatnak, hová az uj pár szerencse- és áldáskivánatok között betelepedik. A férj azonban 1–2 héti ottlakás után visszatér a havasra nyájaihoz, neje honnmarad, mert az oláh nők kényelemszeretők s a férfiak terhesebb foglalkozásaiban nem igen osztoznak, miként a székely asszonyok, hanem rendszerint otthon dologtalanul, vagy legfelebb fonással és szövéssel töltik el idejöket. Havason élő férjeik csak ritkán, leginkább ünnepek alkalmával látogatják meg őket.

Ben levén a népünnepek ismertetésében, egyfüst alatt leirom a kovásznai székely lakadalmat is, már csak azért is, hogy részrehajlás vádja ne érjen.

A székely szántóvető s igy leginkább otthon ülő levén, az ő leánynyal való ismeretsége sem történik oly hamaroson (gyorsan, sietve), miként a havasi életet folytató oláhoknál. Ő időt veszen magának választottját, annak jellemét, erkölcseit jól kiismerni, renszerint esztendieg, néha tovább is eljár hozzá guzsalyosba (szépelegni, vagy visitába), s ott minden fesztelenség nélkül társalognak, mulatoznak, sőt a székely népnél a leány annyira szabad lábon van, hogy minden gardedame nélkül jár-kel szeetőjével, együtt mennek templomba, tánczra, vásárokra s mindennemü mulatságokba. Végre midőn a házassági szent életre elszánja magát, ezt magánután előbb tudatja a leány szülőivel, s kedvező válasz esetében saját szülői és rokonaival is; de mielőtt az ünnepélyes és nyilvános megkérés megtörténnék, előbb háztüz látni mennek a leány szülői és rokonai a legény házához, hol előre tett értesités nyomán igyekeznek mindent rendbe szedni, minden hiányt – ha másként nem lehet, kölcsönkéréssel is – elháritani. Megérkezvén a háztüz-nézők, tisztességesen beköszöntenek, s egy kis nyugalomra bekéredzenek. Befogadtatván, nem igen nyugosznak, hanem a házat, gazdaságot, mindent aprajára megnéznek, mindent felfartatnak (kikutatnak), s végre egy nagy ebéd vagy estebéd szivélyes elköltése után visszatérnek és a leánynak referálnak a látottak- és hallottakról. Erre nem sokára bekövetkezik az ünnepélyes leánykérés és a nyilvános eljegyzés és ez soha el nem maradhat, mert azt kivánja az illem és a leányos ház becsülete, azt azon becsületbeli kötelezettség, melylyel a legény ezáltal visszavonhatlanul, megmásolhatlanul leköti magát a leánynak.

A leánykérésnél jelen van a házasulnadó legény, annak szülői és rokonai is, s elmés szónoklatokkal és felelgetésekkel, – melyben a házasságnak Istentől való zserzése és szükségessége okadatoltan s bibliai citatiókkal is támogatva, előadatik – megkérik a leányt, mire ekkor – a már előleges magánmegkérés alapján – csak igenlő választ kaphatnak. Erre következik a mátkaság vagy jegyváltás, mikor a legény pénzt, a leány kendőt ad mátkájának, s befejezi az egészet egy barátságos vig lakoma, melynek végével az esküvő napja is meghatároztatik.

Menyegző napján a vőfények által már előre ünnepélyesen meghivott vendégek, rokonok begyülnek, külön-külön ugy a vőlegényi, mint a menyasszonyi házhoz, s ajándékaikat (pénzt, étel-italnemüt, ruhákat s más a háztartáshoz szükséges eszközöket) átnyujtják az illetőknek. Minek megtörténtével a vőlegényi házhoz gyültek a násznagy vezetése alatt zeneszó s örömujjongással, lóháton, szekereken vonulnak a menyasszonyi házhoz, hová előküldöttjeik szállást kérni már előre elnyargaltak. E szálláskérés és megadás sok teketoriával, elmés és élczes összefelelgetésekkel történik, miként azt már másutt leirtam. Végre bebocsátást nyerve, a menyasszony bemutatása történik meg azon elménczkedéssel, hogy előbb néhány rút banyát vagy nyomorékot hoznak elő, s csak azután az egészen kibontott hajába szemérmesen takargatott menyasszonyt.

Mielőtt az esküvőre elindulnának, a vőfények még ingerkednek, egyik a házasságot ajánlja, mig a másik azt gáncsolja, roszalja ilyenformán:

Első vőfény:

Uraim halljunk szót! szólok igazságot,
Nem beszélek tréfát, hanem valóságot,
Adjanak hát nekem egy kis szabadságot,
Mig előbeszélem a szent házasságot.

Ádámot mikor az Isten teremtette,
A szent házasságot akkoron szerzette.
Egy oldala csontját Ádámnak kivette,
Melyből Éva asszonyt mellé készitette.

Maga volt a vőfény az egek királya,
A mint a Mózesnek szent historiája
Bőven előadja, bár kiki vizsgálja,
S ezt minden értelem bámulva csudálja.

E szent rendelése az egek urának,
Tetszett Ádám atyánk sok maradékának,
Mind patriarcháknak ,mind evangelistáknak,
Páratlan életet kevesen tartának.

Bizony boldognak is lehet azt mondani,

Kit az Uj jó társsal szeret megáldani,
Sok példát lehetne itt előhordani,
Melylyel meg lehetne azt bizonyitani.

Boldog, kinek vagyon hiv s jó felesége,
Mert a jó feleség a ház ékessége,
Boldog, kit igy megáld Isten ő felsége,

Ezt minden elhigyje; itt a versem vége.

Ekkor az ellenmondó másik vőfény igy felel:

Állj félre barátom, én is hadd beszélek,
Még olyan legénytől, hidd el, hogy nem félek,
Magányos éltemmel veled nem cserélek,
Élj tehát párosan, én egyedül élek.

Nem vala sz. Pálnak soha felesége,
A Krisztus keresztje volt gyönyörüsége,
Ugyan a Krisztus lett az ő öröksége,
meg is adatott hát örök dicsősége.

Soknak a házasság vagyon nagy kárára,
Nem mindenik talál a kegyes Sárára,
Nem sz. Erzsébetre s Mária anyjára,
Sőt talál sok ember hazug delilára.

Amaz erős Sámson, hogy társa szavának
Hitt mézes beszédü rosz Delilájának,
Halálos sérelmet okozott magának,
S ezáltal vége lett élete napjának.

Jobb pajtás, ha te is meg nem házasodol,
Majd ugy a konyháról nem is gondolkozol,
De hidd el, ha egyszer te megprásodol,
Mit egyetek ketten, azon sopánkodol.

Kell a gazdasszonynak szita, rosta, kanál,
Azt akarná, mindig száz ökröt hajtanál,
Majd ott is vakarod, a hol nem is viszket,
Ha a feleséged ily dologra kisztet.

Mire az első vőfény igy felel:

Látom a garadra most jó felöntöttél,
S a pezsgő jó borból jól felhörpentettél,
A házasság ellen azért beszélettél,
De tudd meg, hogy engem most el nem hitettél stb.

Ilyen s hasonló ingerkedések, kötekedések folynak, de azért a vőlegény nem engedi magát szándékáról lebeszéltetni, s kéreti menyasszonyát az esketőre; a násznagyné azonban semmiként sem akarja kezeiből kiadni, s nem is adja addig, mig pénzzel ki nem váltják. Mikor aztán szekérre felkapva, elviszik a templomba, vagy paphoz, hová az egész násznép a leány szülőinek kivételével elkiséri, esketésre is szétbontott hajjal megy, mit szép virágkoszoru szorit le.

Esküvő után a menyasszonyi házhoz térnek visza, hol már ekkorra a hozomány ki van rakva; a násznagy beszedi és előmondja az ajándékokat, mit a vőlegény karján csüngő menyasszony kedvtelve néz s igen szépen meg is köszön.

Ekkor a parafernumot (hozomány, mi czifra butorokból, ágynemüből, fehérnemüből s egyéb ruhafélékből, a gazdagabbaknál néhány tehénből áll) lassan szekérre rakják, ugy hogy azt mindenki láthassa és meggyőződhessék, hogy az tisztességes egy hozomány, mindenik szekeret egy Czempel asszonynak nevezett nő gondviselésére bizva, a felkeszkenőzött, felvirágozott ökrök elinditják azt jóelőre a vőlegényi házhoz, s ott nagy gyorsasággal és ügyességgel mindent helyre raknak, hogy mire az uj pár és a násznép megérkezik, mindent jó rendben találjon.

Ezalatt a menyasszonyi háznál kezdetét veszi a vidám étkezés. Migasztalhoz készülődnek, a nyoszolyó asszonyok felkontyozzák, felfejkötőzik az uj asszonyt, s ugy ültetik az asztalfőre vőlegénye mellé. Mikor aztán elkezdődik az ebéd – rendszerint sülttel – minden tál étel felszolgálásánál a vőfény verset mond. Ilyeneket:

Jó a sült pecsene a vajas kásával,
A sárga répa is a disznó farkával,
A sült pecsenyével itt a vajas kása,
Egyenek, mivel ez az Isten áldása.

Mikor a bort felteszi:

Szivvidámitásra Isten a bort adta,
A mint a zsoltárban sz. Dávid mondotta,
Azért is hordóját gazdánk kifúratta,
Teli kancsó borát ide felhozatta.

Azért jó uraim e borból igyanak,
E lakadalomban vigen mulassanak,
Köszönjék*) a kancsót s el ne aludjanak,
De a vőfénynek is borocskát adjanak.

Mikor a második étel felteszik:

Hogy a mi vendégeink éhen le legyenek,
S hogy üres gyomorral haza ne menjenek,
Más ételt is hoztam, azért hát egyenek,
Isten áldásából megelégedjenek.

Mikor a harmadik tál ételt beteszik:

Itt van násznagy uram! a harmadik étel,
Mig más következik, egyék egészséggel.
Szivesen adja ezt a háznak gazdája,
Ételét, italát tőlünk nem sajnálja.

E mellett közbe-közbe elmondja ezen s más hasonló biztató versét is:

Vig az örömapa, mi is vigan legyünk,
Noszolyó uraim vigan igyunk, együnk,
Nem siralmas ház ez, itt ne szomorkodjunk,
Az örömanya is vig, mi is vigadjunk,
Zsákkal hordom a sert, rostával a jó bort,
Rúgjuk meg kedvünkre a lakadalmi tort.
Üritsük a kancsót.

És a kancsóürités rendszerint jól is szokott folyni, s felköszöntik legelőbb az üveget az uj pár második tisztességére*), kivánva, hogy boldogul éljenek, a harmadik tisztességre*) minél későbben kelljen megjelenniök. Ezután örömapa, örömanya s rendre egymásra toasztiroznak, még pedig nagyon elmésen, élczesen és szabatosan.

Az étkezés vége felé a násznagy körüljár s az uj kasba fogott raj számára ujabb, most pénzbeli ajándékot szed be s azt elmés megmegyzésekkel adja át az uj párnak. Ekkor jön a szakácsné bekötözött fővel és egy nagy kanállal kezében. A vöfény vagy násznagy pedig e verset mondja:

Halljunk szót, uraim, megint perolálok,
A szakácsnénk mellett, mivel most felállok.
Addig kijetektől*) én el sem is válok,
Mig azt meg nem nyerem, a miért instálok.

Bezzeg jó uraim szomoru hir vagyon,
A szakácsné keze sebes igen nagyon,
Szegény hogy a kását ott künn kevergette,
A tüz a jobb kezét nagyon megégette.

Ennek a számára most erszényt nyissatok,
Garast és sustákot*) számára adjatok.
A pénzen Sz.-Györgyről flastromot hozzanak,
Hogy mérges sebei jól begyógyuljanak, stb.

Ekkor a szakácsné betartja mindenki elébe kanalát, a vendégek csontot, kenyérhéját hánynak belé, de ő nem tágit, mig mindenkitől ajándékot nem kap.

Ekkor jön a muzsikus sorra; mikor a bekötözött hegedüt a vőfény elővevén, ezen verseket intézi a társasághoz:

Uj hir a faluba, érdemes uraim!
S becsületre méltó jeles asszonyaim!
Mig hát elbeszélem itten panaszaim,
Kérem hallgassák meg együgyü szavaim.

A muzsikusunknak nagy baja érkezett.
Véletlen szerencsétlenség következett,
Mert a hegedüje összetöredezett,
A melyet a minap jól összeenyvezett.

A kinek hát a táncz vagyon most kedvibe,
Tekintsen jól belé teli eszényibe,
A vajda szép nótát von nagy örömibe,
Csak huszast hányjanak a hegedüjébe.

Márjást is elveszen, ha huszast nem adnak,
De még jobban örül, ha tallért mutatnak,
Mondja, hogy viradtig vigan mulathatnak,
Ha pénzt a számára bővön adogatnak.

Körüljárván a zenészek tányéra is, a vőfény beszéde nyilvánvalóvá teszi, hogy több ételt nem tesznek az asztalra, mi okból megköszöni a jó gazda sziveségét s Istentől kipótoltatni ohajtja.

Megszólal a megreperált hegedün a menyasszonyi táncznóta, melyet az uj pár együtt jár el, s a vőlegény csak ritka kitüntetésből engedi át egy-egyfordulásra másnak menyasszonyát. Azután az örvendezés búra változik, mert im kezdi a násznagy búcsuztatóját ezen versezettel:

Vajda, hegedüdnek álljon meg zengése,
A sarkantyuknak is szünjék meg pengése,
Mert búcsuzásomnak most leszen kezdése,
Legyünk csendességben, mig leszen végzése.

Elsőbb is te hozzád nyujtom én szavamat
Kedves édes atyám én búcsuzásomat,
Mert te Isten után viselted gondomat,
S mostan is sajnálod tőlem válásodat.

Azért rád kivánom az urnak áldását,
Szállitsa rád mint a bő viz áradását,
A mikor elvégzed életed folyását,
Adja meg lelkednek örökös szállását.

Kedves szülő anyám, már te hozzád térek,
Mig uj szállásomra te tőled elérek,
Áldást az Istentől én te reád kérek,
A kitén szivemből szüntelen dicsérek.

Kedves dajkám voltál, szüntelen szerettél,
Jóra tanitottál, s a rosztól intettél,
Mint jó anya lányával, akként cselekedtél,
Most pedig szárnyama engem eresztettél.

Látod kedves szülém, elvisznek mellőled,
Bocsánatot azért most kérek tetőled.
De ha elmegyek is mostszülém mellőled,
Jó gondolatom lesz mindenkor felőled.

Kedves lánybarátim, hozzátok fordulok,
S ha reátok nézek, ugyan megujulok;
De azon szivemben már nagyon búsulok,
Hogy seregetektől más utra indulok.

Nem lesz már veletek többé mulatásom,
Már uram házánál leszen maradásom,
Mint az uram fúja, ugy lesz tánczolásom,
Jaj be hamar elmult az én leányságom.

Az Ur tinektek is jó, hív társat adjon,
Férjetekkel együttsoha el ne hagyjon.
Áldása Istennek rajtatok maradjon.
Végre az egekbe magához fogadjon.

S mige versezet zeng, azalatt a leány szülői, testvérei, leánytársai nyakába borulva érzékenyen és meghatóan fennszóval búcsuzik, hálálkodva s engedelmet kérve, hogy ha megbántott valakit. Azonban a végzet szavának engedni kell, a násznép már szekerekre lóra kerekedett, s a nyoszolyó asszonyok mintegy erővel kiragadva a menyasszonyt az őt ölelő szülői karokból, szekérre ültetik s elrobognak vele a vőlegény szállása felé; de ha ez még közel lenne is, még akkor sem lehet gyorsan megérkezni, mert utközben mindenféle akadályok adják elő magokat, sok helytt az ut el van torlaszolva, ott az átmenetelt meg kell váltani, másutt a lovak bokrosodnak meg s nem akarnak tovább menni, mig a kocsis ajándékot nem kap, másutt gyermekcsoport fogja el az utat, kiknek kalácsot kell adni, az ajtók előtt czifrán felbokrétázott viz-edények vannak, ezekbe pénzt kell dobni; szóval, a menyegzősöknek sok mindenféle vámot kell fizetni, mig czéljukhoz, a vőlegényi házhoz elérhetnek. De itt is zárva a kapu, s egy dörgő hang azt kérdi, hogy micsoda járásbeliek? mi czéljuk? nem valami ellenségesek-e? hogy olyan lármval, lövöldözéssel s oly hadikészülettel jönnek stb. A násznagynak erre adott alkalmi feleletéből megértvén, hogy nem ellenségképpen jönnek, bebocsátja és bevezeti a házba, s ott az uj menyecskét szép tulajdonainak kiemelésével ajánlják a vőlegény szülőinek, kik megölelve leányuknak fogadják. Ekkor ujból kezdődik az étkezés és táncz, mig éjfélkor a vendégek szétoszolnak, a vendégeskedést azonban másnap, – midőn a násznép kárlátni jön – ujból folytatják.

Ilyen a lakadalmi szertartás a kovásznai s egyáltalában a háromszéki székelyeknél. Eltérés kisebb-nagyobb mértékben mindenütt van, legnagyobb azonban a katholikus Szentföldön, hol a lakadalmi ünnepélyek csaknem teljesen azonosok a Csikban divatozó ily ünnepélyekkel, melyek leirását e munka II. kötetében közöltem, s már benne levén a népszokások ismertetésében, mint olyan régibb dolgoknak is kutatója, felemlitem itten a régebben Kovásznán divatban volt népies párbajnak egy eredeti módját. A becsületében komolyan megbántott fél kiment a mezőre, s ott egy falu közeli dombra, vagy magas fára felhágva, lekiáltott: „Hallod-e te N. N! Jere ki velem hire hóra, hóhátára csere botra, fejszefokra, botpálczára, vasláncsára, s ha ki nem jösz félórára, pokolba menj vacsorára”. Néha csak egy személy, máskor többen is kihivattak és a kihivott erkölcsileg kötelezve volt kimenni, mert ellenesetben közmegvetés tárgyává lett s kujonnak nevezték. A kihivott vagy kihivottak azért rendszerint megjelentek, többnyira viadalbirákkal, a viadal előbb apró fegyverekkel (bot, csákány) kezdődött, később gyilkolóbb fegyverekkel folytatódott, s gyakran halállal is végződött*). Most az ily rendszeresitett modorban kiment a divatból, de rögtönözve gyakran fordul elő, s a bántalmakat nem ritkán véresen torolja meg a székely; de az soha nem jelentkezik alattomos ólálkodással, hanem mindig nyilt, s az önvédelemre tett elsődleges felhivás folytán leginkább ünnepélyek vagy vásárok alkalmával. Bot lévén most csak a fegyver, vérengző verekedéseket ugyan gyakran idéz elő, de halált ritkán.

A Vajnafalvát és Kovásznát végig folyó, gyakran áradozó Kovászna vize, egy a határszéli havasok közé messze felnyuló völgyön törtet le. E völgy háromszéki térségre nyiló torkolatának jobboldali előfokát a Sóstó nyaka, baloldali előhegyét a Kopasz hegy képezi. Nevének megfelelőleg kopasz is e hegy, de kül kopárságát gazdag beltartalommal kárpótolta a természet, a mennyiben az egész helység spaerosiderit és agyag vaskő-rétegekből áll*), mely feldolgoztatva 50–70 százalék vasat ád, oly finom minőségüt, mely a legfinomabb angol vassal is kiállja a versenyt*). Néhány brassói kereskedőből alakult részvénytársulat meg is kezdette 1860-ban itten a vasművelést, de csekély tőkével rendelkezvén, s akkori mostoha viszonyaink közt a társulat nagyobb mérvben való kifejlesztése meg nem történhetvén, a vasművelés többszörös félbeszakitással és felakadással csak lassan folyik, s a jövőtől várja felemelkedését ezen bánya-ipar, mely a Dunafejedelemségek és a leendő vasut közelében való fekvésénél fogva nagy jövőre van hivatva.

Hátrább a Kopaszszal egybefüggő hegyet azért hivják Timsós hegynek, mivel oldlaán a szikla által kiizzadt vasvegy (Eisenvitriol) forrás van, mely a levegő befolyása alatt szép fehérdarabokba rakodik a sziklaélekre.

De nemcsak természeti kincseket, hanem szép kies tájakat is találunk a kivülről nem is sejtett terjedelmes völgyben, mely messze felnyulik és sokfelé ágazik el a havasok tömkelegébe. A művelt szinezetü térről ide betérő egyszerre rögtön a vadon nagyszerüségének megható szépségeivel találkozik. Jobbról a Doleremir tornyosul, felette a Pávánál leirt Somkő merész sziklaorma lövell fel, hátrább két kúpidomu szikalorom, a Szélkapu és Várhegy emelkednek ki, mig a háttérben a Pilisnek*) fenyvesnőtte roppant lánczolata emelkedik fel a felhők szomszédságába*). És nemcsak meglepően szép e táj, hanem régészetileg is érdekes, mert a Várhegy büszke ormát vár koronázta egykoron, – vár, melynek egykori lételéről hallgat a történelem, vár, melyről a hagyomány is csak tündérregéket tartott fenn; de a melynek nemcsak egykori lételét, hanem nagyszerüségét is tanusitják a még most is észlelhető rommaradványok.

A vizsgáló, ki a multnak e feledett emléke felett elmereng, ki a táj nagyszerü szépségének behatása alatt lelkesül, elgondolja, hogy mennyivel szebb lehetett e havastáj akkor, midőn azon büszke oromnak tetőcsúcsát vár koronázta, elgondolja, hogy mily festői lehetett egykoron ezen harczi dicsőség emlékével ékitett vadon; de a irigykedő idő itt is megjelent századok viharjából font parittyájával s lerombolá az embernek büszke művét, s most feledett rom az, melyet a hegynek magasra nőtt fenyőfái félénken rejtegetnek a vizsga szemek elől, de bármiként rejtsék s bármily fáradságos is az odajuthatás, – én azért felhatolok a titkok e mesés honába.

Felmenve a völgyön a Nagyhid nevü helyen (hol, mint mondják, a vár fénykorában nagyszerü kúhid állott) az addig keletirányu völgy északra kanyarodik, láttatva a hatalmas Pilistegész nagyszerüségében, rengeteg fenyvesei és sziklaszálainak teljes pompájában. Balról egy kies hegykebel tárja fel festői virányait, egy hegykebel, melynek egyik előfokát a már emlitett Szélkapu*), másik előfokát a Pest*) alkotja; hátterét pedig az Ölyves és Köztető félkörben kanyarodó lánczolata; e hegykebel erdős rengetegeiből két virgoncz csermely: a Miske pataka és Várpataka törtet le, s e kettő között, a hegykebel torkolatában, tornyosodik fel a Várhegy gúlaidomu büszke orma. Alegalább is 3000 láb magasságu csúcs minden oldalról megmászhatlan, csaknem függélyes oldalokkal bir, csakis déli oldlaán nyulik el egy menedékes hegynyak, melyen a várnak sziklába vésett utja felvonult, s melyet mi is követve, feljutánk nem kis bajjal a hegy széljárta tetejére. Az alólról csúcsban végződni látszó hegy csekély terjedelmü fennlappal bir. E fennlap oromszélére vannak fektetve a várfalak, melyek még most is néhány láb magasságban megvannak. E falak szabályszerü köridomban veszik körül a hegy fennlapját, olyan körerődöt alkotva, mely 45 lépés átmérővel bir. Ez azonban csk a felső ballium, vagy belső fellegvár volt, melyet még más két fal övedzett körül; egy második fal, mely a hegy meredek oldalára fektetve amattól 25 lépés távolra és azzal párhuzamosan futva gyűrűzte körül a hegyet, s mely még most is épebb helyein egy ölnyi magasságban bonthatlan szilárdan fennáll; végre egy harmadik legkülső fal, mely a közép faltól 30 lépésnyi közzel kigyózta körül a hegy derekát. Azonban e két külső fal – ősvárainknál mindenütt észlelhető gazdálkodási elv szerint – a függélyesen leszelt, s igy megközelithetetlen északi oldlaon meg vannak szakadva.

Az itt adott rövid körvonalozás is elégséges arra, hogy azonnal meggyőződjünk e várnak ügyes hadtani szerkezetéről, s a hegyalakulástól is elősegitett bevehetetlenségéről; oly büszke sasfészek lévén az, honnan a lőfegyver előtti korban bármily hatalmas ellennel is daczolni lehetett.

Belterén most semmi fennálló fal nem mutatkozik, de az ott nagy mennyiségben heverő szép lapos kövek arra engednek következtetni, hogy ott is tekintélyes épületek voltak, vagy valószinüleg az ily fellegváraknál szokásos zömtorony állott. Belterének keleti részén egy a sziklába vésett kerek üreg van, melyek Kővékának neveznek. Feltehetőleg vizgyüjtő cisterna lehetett, de a melyről a mesést kereső néphit azt tartja, hogy titkos bejárata azon pinczének, hol az e várat lakott Tündér Ilonának van elrejtve roppant kincse. A bejáratot bűvös és mindig éber kakas őrzi, mely csak 7 évben egyszer alszik el; ekkor megnyilnak a pincze kapui, s a ki eltalálja az időt, hozhat ki gyémántos virágokat, minőkkel a pincze falai felékitve vannak. E rege alapján kincskeresők sokatis áskálják a vár belterét. Ily ásások alkalmával gyakran merülnek fel becses régiségek, melyek, fájdalom! mind eldividálódnak. ilyen volt egy szép müvű ezüst gyűrü, oly nagy, hogy mostani embernek két ujja is bele fért*), ilyen volt számtalan fegyverdarab és hüvelyk vastagságu cserép edények*).

A rege, mely Tündér Ilona emlékét csatolja e várhoz, tovább füződik. Tündér Ilona elhagyván az emberek országát, a vár is romladozni kezdett; de hét testvér vevén birtokába, ujból felépité és megnagyitá azt. Ezen együtt élő testvérek közül hat folytonosan hadakozott, a legfiatalabb hetedik pedig a vár oltalmára hátramaradt, s egyszersmind földet is művelt, hogy a télre megtérő hat nagyobb testvérnek és harczosaiknak legyen mit enni adjon. És e regének némi okadatolásáttalálhatjuk a csíki krónikában, hol az mondatik, hogy Uopulet Sándor hadba indult Ika elle, s azzal megütközvén, legyőzte; Ika az Ügy vizén túl fekvő tartományba huzódott, s ott épitett házat magának, hol meg is halt. A ház pedig ezen harczias időben csak vár lehetett, s mivel Kovászna az Ügyen (Feketeügyen) túl van, igen valószinünek tetszik, hogy e várat a Csernáton feletti ősvárából elüzött Ika épitette. Sőt tovább kutatva, a rege hét testvérét is feltaláljuk Ikának hét harczos fiában, kik a csíi krónika szeirnt ezek volak: Ika, Dombou, Bordon, Jatt*), Deme, Kálló és Gázon. A hagyomány még tovább füződik. A hét testvér után Kó nevü hős lakta e várat, iről Kó-vaczka, (Kó lakhelye, Kó zuga), mely első neve volt a Kó harczosai által alakitott Kovásznának. A vár közeli terét még ma is Kókorjának, vagy Kó-karjának nevezik, Kó vitéznek hatalmas, sok ellent lesujtott karjáról. Kó után Miske hős lakta e várt, kinek emlékét Miske pataka máig is fenntartja.

Ez a kovásznai várhoz kötött hagyományok és regék füzére és azok az elvadultan tenyésző gyümölcs és egres fák, azok a vad rozmarint cserjék ott a vár körül mutatják, hogy a harcznokok e zord védhelyén gyöngéd nők is laktak. A rege szerint Tündér Ilona virágos kertje volt ottan, s még most is lejárnak holdvilágos éjeken a tündérek virágot öntözni. mily szépek e regék, melyek az ismeretlen, a titokszerü rmokhoz a költészetnek bűbáját csatolják, melyek a mythosi titokszerüség varázsával övezik körül a multnak emléktöredékeit.

Már most, ha a rege költészetének bűvköréből kibntakozva, a hideg észlelő szemével vizsgáljuk el várat, látjuk, hogy az akként volt elhelyezve, hogy a szemben levő Bálványossal és Ika várával láttani egybeköttetésben állott, tehát egy szeme volt azon hatalmas várlánczolatnak, mely az egész Székelyföldet behálózta, egyik büszke sasfészke a gyakran szorongatott ősöknek, honnan a hont dúló ellent tüz és füst által jelezték, s hová családjaikat, féltőbb kincseiket biztosságba helyezve, lecsaptak a hazájokat és függetlenségöket megtámadott ellenre. Mennyi dicső emlék, mennyi fényes fegyvertény, mily hősies csaták emlékei lehetnek e romokhoz kötve, mennyi sejtelem s mily élénk tudvágy lepi meg ezen emberi emlékezetet túlszárnyaló, évezredekre felható hagyományokat ápolgató s az emberi fürkészetet kijátszó ős romoknak látásánál; de az emberi ész hatalma, a tudomány mindenhatósága, – mely még a csillagos eget is megméri s a mindenség titkait kutatja – erőtlen itt, s nem hogy tudást, de még alapos sejtelmet sem képezhet. E néma romokkal szemben meg kell elégednie tündérek és óriások értelmezhetlen regéivel, melyek az alaposabb bonczolásnak kisklanak kezei közül. A titoknak ellebbenthetlen fátyola lebeg ezen oly soká feledett emléképületeken azért, mert mikor még el lehet vala e leplet háritani, nem volt gondolkodó, ki azok emlékét megvédje a feledékenységnek most áthathatlan örvényébe való sülyedéstől. És az elkésett ivadék itt áll a szentelt romok felett, fájó lélekkel, hogy azokat észlelni, hogy azok multját felderiteni nincsen hatalmában; tépelődve a mindent eltemető s őt kinevető időnek cynicus közönyével.

Utunk változtatandók, a nagyon meredek keleti oldalon szálltunk, vagy inkább csúsztunk le a Szélkapu és Várhegy között letörtető Várpataknak kies völgyébe, mely a két sziklagúla között gyönyörü sziklafalaktól környezetten a legfestőibb pntokat, a legelragadóbb sziklacsportokat tárva fel, vonul lefelé. A rejtett csermely vigan csevegve ugrál szirtről szirtre, ezüst zuhatagok harmat-özönét szórva a légbe s zajával megelevenitve e nagyszerü vadont, melyet az ember lépte oly ritkán érint, mignem kiérve szirtmedréből, a kovásznai patakba rohan.

Egyesülésöknél egy kővel kirakott kerek üreg van, melyet a vár kutjának tartanak. A Feketeügy felé siető Kovászna vize mellett még három a térségen fekvő falucska van, ezek: Páké*), Barátos és a Várhegygyel szemben fekvő Czofalva*). Barátoson*) Achner, Philippi s mások szintén a német lovagok kolostorát keresik; de erre pusztán a falu elnevezését veszik indokul, mert ezen állitást támogató bármely okmány vagy rommaradvány nincsen. Czofalva nevét pedig onnan származtatják, hogy a lovagoknak itten volt lovaskertje, s mivel a székely lovát hatjva azt szokta mondani: Czo, onnan a falu neve; de valószinübb Benkő József azon állitása, hogy Czofalva régen Csiafalva volt, s hogy nevét a Czofalván most is nagyon elterjedt Csia családtól nyerte, mely családból mint forradalmi harczosok többen szerepeltek, sőt a menekültek között is hárman voltak.

Barátos közelében találták 1840-ben novemberben az ut kivágásakor azon nevezetes aranycsákányokat s ás régiségeket, melyek czofalvi régiségek neve alatt ismeretesek. Fájdalom, mi csak leirását birjuk*), mert maguk a nagyértékü műkincsek mind külföldre vitettek el. Azonkivül, a mi ott a helyszinén el nem dividálódott, megmaradt négy arany csákány*), facsaros arany láczok, pillangószerü ruhaékitmények, nyeregszerboglárok, lóálazok, mind tiszta aranyból, egy téglázóvas idomu 1 fnt 22 lat súlyu tömör arany s más apróságok, melyeknek tiszta arany értéke 4000 aranyat ért. S e roppant régészeti kincsből a nemzet számára mitsem lehetett megmenteni; Bécsbe is a csákányokból csak egy jutott, a többi a berikerek kezéhez ragadt, s éppen azért, mert tudósaink a tárgyaknak csak rosz rajzát kapták kézhez, azoknak meghatározása is hiányos. Kállay azt – csupán a Barátos névből kiindulva – a német lovagok fegyvereinek hitte, Érdi helyesebben barbár műveknek, vagy Róma uralma előtti dák maradványoknak tartá, de lehettek azok római kor utáni hun emlékek is, mert ily fényüző fegyvereket csak egy ily, gazdag zsákmányban turkáló nép állithata ki; e mellett bizonyitana a drága anyagnak durva, esetlen feldolgozása is.







KOVÁSZNA POLGÁRMESTERI HIVATALA


525200 Kovászna

 Piliske utca 1. szám 

Kovászna Megye 

Románia



Telefon:

 

+40-267-340001

+40-267-340880

+40-267-341555



Fax:

 

+40-267-342679



MUNKAIDŐ:


Hétfő - Péntek

8.00 - 16.00 óráig







Látogatók:


eXTReMe Tracker 


Copyright © 2013.   Minden jog fenntartva                                                                                                                              Felhasználói feltételek       |    Impressum